Fogékszerek viselése régen és most


Fogékszerek viselése régen és most

Az emberek évezredek óta foglalkoznak testük szépítésével és díszítésével, melyre számos módon kerülhet sor. Van, aki a tetoválások híve, van, aki inkább piercinget hord valamelyik testtáján. És persze vannak, akik fogaik szépségére fektetnek inkább nagyobb hangsúlyt és fogékszer felrakatását igénylik a szakembertől.

Érdekes, de a fogékszer felhelyezése nem a modern kor találmánya. Már az ókori Egyiptom leletei között is találtak fogékszerrel díszített fogsorokat, ami valószínű, hogy az esztétikusabb mosoly és a társadalmi rang szimbóluma volt. De míg régen csak drágaköveket használtak fel fogékszer gyanánt, úgy ma vékony Dazzlereket, azaz aranyfóliát, vagy Twinkles-t, vagyis fogékszereket helyeznek a fog felszínére. De nem ritka, hogy valaki apró kristálykő vagy akár briliáns felrakását igényli a fogorvostól, ami csak finom fényével hívja fel magára a figyelmet.

Amit mindenképpen szem előtt kell tartani egy fogékszer felhelyezése esetén, az a megfelelő szakmai háttér biztosítása. Tehát nem csak az lényeges, hogy a fogékszer és annak felrakásához használt egyéb anyagok milyen minőséget képviselnek, hanem az is, hogy szakértelemmel történjen meg a fogfelszínre történő erősítés.

A fogékszer felhelyezése a legtöbb esetben fúrás helyett ragasztással történik, ami azáltal, hogy nem sérti fel a fogfelszínt, nem is árt a fogaknak. De nem mindegy, hogy a ragasztás miképpen történik. Ha azt szeretnénk, hogy valóban hosszútávon díszítse fogunkat az ékszer, akkor előkezelés szükséges. Figyelni kell a tökéletes illeszkedésre, és hogy semmilyen lerakódás ne rövidítse a fogékszer fennlétének időtartamát. Mindebben tökéletes segítségére lehet bárkinek a fogorvos, aki szakértője a témának.

Vissza a cikk listához