Alap fogszótár


Alap fogszótár

Alap fogszótár

Ezt a bejegyzésünket a fogainkkal kapcsolatos alapinformációknak szenteljük. 

A fogak koronai részét kívülről a fogzománc borítja, mely az emberi test legkeményebb szövete. Fogaink gyökéri részét cement fedi, aminek a tulajdonságai a csontéihoz hasonlóak.

Amellett, hogy az ép fogak a legkeményebb élelmiszerek megrágásával is megbirkóznak, a beszédben, a hangok formálásában is nagy szerepük van. A felnőtteknek normál esetben 32 foga van, amelyből 16 fog az alsó fogsorban, 16 pedig a felső fogsorban foglal helyet. 32 fogból 8 metszőfog, 4 szemfog, 8 kisörlő fog, és 8 nagyörlő fog, valamint 4 bölcsességfog. A bölcsességfogak azonban sokszor nem fejlődnek ki, vagy csak részben törnek elő. 

Jellemzően 6 hónapos korban bújnak ki első tejfogaink, amik még nem maradandó fogak. A gyermekeknek mindössze 20 tejfoga van, és ezek mindegyike kifejlődik 3 éves korukig. A tejfogak 6 és 12 éves korunk között hullanak ki, és helyükre nőnek maradandó fogaink. A legtöbb embernek 21 éves korára kinő az összes maradandó foga. 

A fent leírtakból láthatjuk tehát, hogy a fogak szövettani felépítése hasonló, viszont fogaink más és más célt szolgálnak. Alapfunkciójuk mégis az, hogy segítsék a harapást, az ételek megrágását, őrlését és pépesítését, hogy megfelelő állagban kerüljenek gyomrunkba, ahol folytatódik az emésztésük. 

Vissza a cikk listához